Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


vízfogyasztás

2010.06.27

 

 

Pazaroljuk, fel sem fogjuk az értékét, pedig VÍZ NÉLKÜL NINCS ÉLET!

 

Folyatjuk fogmosás közben, mert megtehetjük. Teleengedjük a kádat, ahelyett, hogy egy gyors zuhanyzással elintéznénk. Ivóvízzel öblítjük a WC-t, miközben van olyan ember, aki még életében 1 pohár tiszta vízhez sem jutott. Ivóvízzel locsoljuk a kertünket egész nap, „nehogy már” a szomszédé zöldebb legyen. Kocsit mosunk, közben folyik a slag. Folyóvízben mosogatunk, mert mi már csilli-villi háztartást vezetünk. Gyorsan beindítjuk a mosógépet három felsővel, mert holnap pont az egyiket akarjuk felvenni.

 

 

 

Miért bánunk úgy vele, mintha az lenne a természetes, hogy van, és ez örökös lenne??

 

A WC lehúzásához pl. tökéletes lenne az összegyűjtött esővíz, vagy éppenséggel összegyűjthetnénk azt a vizet is, melyben lezuhanyoztunk, vagy ruhát mostunk. Tudom, ez pl. egy panelban elég macera lenne, (bár panelprogram keretében kivitelezhető lenne) de ha pl. most állnánk neki építkezni, én mindenképp ilyen irányba gondolkoznék. Persze addig is mindenképp hasznos egy „stopgombos” WC tartály, nem muszáj mindig kiengednünk azt az 5-10 liter vizet! Kertünket szintén locsolhatjuk összegyűjtött esővízzel, és nem kell egész nap, elég este meglocsolni a növényeinket. Ha pedig zöld gyepet szeretnénk, ültessünk sok fát kertünkbe (ez amúgy is hasznos) ezek árnyékában füvünk sem fog kiégni, és nem kell locsolásra sem annyi felesleges energiát elpazarolnunk.

 

Hazánkban az egy főre jutó vízfogyasztás 100-150 liter ivóvíz. A meggondolatlan vízfogyasztás előbb utóbb katasztrófához vezet, nem is beszélve annak szennyezéséről!

 

Egy-két módszer, mellyel ismét spórolhatunk, mind anyagilag, mind az apadóban lévő vízkészletünkön:

 

- csöpögő csap: ha percenként csak 10 csepp víz szivárog ki egy rosszul záró csapból, azzal 1 hónap alatt 170 liter víz folyik el feleslegesen, egy év alatt ez több, mint 2000 liter tiszta ivóvíz!!! Pedig legtöbbször a párszáz forintos tömítőgyűrűt kell csak kicserélni..

 

- a hagyományos hideg-meleg csapokkal rengeteg vizet folyatunk el feleslegesen, miközben a víz hőfokának beállításával próbálkozunk. Egy keverőcsap megfelelő megoldás erre a problémára!

 

- fürdésnél kb. 140 liter vízben áztatjuk magunkat, míg egy gyors zuhanyt 70 liter vízből is megoldhatunk. Ha még többet akarunk tenni környezetünkért, és pénztárcánkért, szappanozás közben akár el is zárhatjuk a vizet..

 

- a WC öblítést ugyan már említettem, de számomra ez az, amit a legnehezebben tudok megemészteni.. 5-10 liter ivóvízzel leöblíteni.. ez egyenesen luxus! Megoldás a stopgombos WC tartály, de ma már kapható takarékos 3 literes tartály is, építkezésnél pedig a gyűjtőtartály a legprofibb, legtakarékosabb megoldás, hisz itt azt a vizet használhatjuk WC öblítésre, melyben lezuhanyoztunk, kezet mostunk, vagy éppen amit a mosógép kinyomott magából.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.