Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


állatvédelem

2010.06.25

 

                       

Ha a környezetvédelemről beszélünk, abba egyértelműen beletartozik az állatvédelem. Mert ők is a környezetünk, élőhelyünk részei, és minden állatnak nagyon fontos feladata és jelentősége van „az élet nagy körforgásában”. Ahelyett, hogy elvennénk tőlük és beszennyeznénk az életterüket, igenis magunkkal egyenrangú társként kéne kezelnünk őket.

Sok autós bosszankodik, szidalmazza az állatokat, mert rengeteg útszakaszon megvan az esélye, hogy elüthetünk egy éppen arra járó kisebb-nagyobb állatot, ahol dupla katasztrófa történhet: az állat szinte minden esetben elpusztul, az autós pedig remélhetőleg megússza testi sérülés nélkül, ám az autóját alaposan összetöri.

                                  

Vajon egy ilyen helyzetben miért azt a szerencsétlen állatot okoljuk, ami lehet, hogy éhező kölyköket hagyott maga után, akik szintén egy-két napon belül elpusztulnak, mert anyjuk nélkül nem jutnak élelemhez??

El sem gondolkozunk azon, hogy valójában mi hajtottunk át az ő élőhelyükön nem kis sebességgel. Az ember felhatalmazta magát, hogy erdőket szeljen át autóutakkal, vasútvonalakkal, melyet létrehozva az erdő egy részét ki kellett irtani, az állatok élőhelyét pedig ketté kellett vágni egy betonúttal. Akkor nem az ember feladata lenne az is, hogy megvédje az állatot egy esetleges balesettől?

Ez persze csak egy aprócska példa volt, sajnos ennél sokkal de sokkal súlyosabb a probléma!

Számomra az állatvédelem elég összetett dolog, mert nagyon eltérő témakörökben nyilvánul meg, az állatkínzástól a kísérleti állattartásig minden ide sorolható. Fontossági sorrendet nem tudnék állítani,mert mind egyformán fontos! Lássuk:

Környezetszennyezés:

                                                 

Ha a környezetszennyezésre gondolunk, csak azt gondoljuk, az ember egészségét veszélyezteti ez a dolog. Nem is gondolnánk, mekkora problémát jelent ez az állatvilág számára! A füst és szmog miatt a méhek nem találnak rá a táplálékot jelentő illatos virágra. Az énekesmadarak párválasztását jelentősen megnehezíti a városi zaj. Az élővizek szennyezése felborítja annak ökoszisztémáját, ami pedig a természetben rettentően fontos lenne. Az északi és déli sarkon található jégsapkák folyamatos olvadása az ott élő állatok teljes kipusztulásához vezet. A vékony jégtakaró már egy jegesmedve súlyát sem bírja el. Ha a tengerek és óceánok felmelegednek, megváltozik a kémhatásuk, az pedig a teljes élővilágára kihat! És még számtalan dolgot sorolhatnék, ami az állatvilágot, az ökoszisztémát, és ezáltal az emberi faj veszélyeztetését is okozza. Védjük tehát környezetünket! A saját érdekünk is!

Állatkínzás:

 

Az állatvédelmi törvény megfogalmazása az állatkínzásról: "az állat szükségtelen, fájdalmat okozó bántalmazása, vagy olyan hatást eredményező beavatkozás, bánásmód, valamint szükségleteinek olyan mértékű korlátozása, amely tartós félelmet vagy egészségkárosodást okozhat, továbbá az öröklődő betegségben szenvedő állategyed tenyésztése, szaporítása".

Nos, azt hiszem, ezt nem kell bővebben taglalnom, azt gondolom (remélem) mindenki tisztában van az állatkínzás fogalmával. Mégis oly sokan elkövetik.. Ne féljünk bejelenteni, ha ilyet látunk, és ne feledjük, bűncselekmény szemtanúi vagyunk!! Az illetékes Rendőrkapitányságon jelenthetjük az esetet (telefonon is) Név nélkül megtehetjük itt:

www.police.hu/bejelentesek/bejelentes

 

 

Az állatkínzásnak igaz, egy „szolidabb” változata, amikor egy állat egy gyerek „gonoszságainak” van kitéve, melyet anya csak mosolyogva néz: hadd játsszon a gyerek! Számomra ez hihetetlen!! Miért hagyja egy szülő, hogy gyereke tépje, nyúzza azt a szerencsétlen állatot, akit a gyereknek vettek „kedvencnek”? Vagy miért hagyja, hogy bogarakat öljön és gyűjtsön, vagy békát boncoljon, mondván, „mert abból is tanul”?? Számomra egy így viselkedő gyerek a szülő intelligenciáját tükrözi, pontosabban azt, hogy mennyire nem az. Szülőként igenis a kötelességünk „felvilágosítani” gyermekünket, hogy hogyan kell bánni egy házi kedvenccel, hogy a természetben inkább figyeljük meg az állatokat, értékeljük azt, hogy még ilyet láthatunk, ne irtsuk azokat!! Tanítsuk meg, mekkora öröm pl. télen nézni a kismadarakat, amint a faggyúgolyót eszik, melyet mi helyeztünk ki nekik! Tanítsuk meg már gyerekként harmóniában élni a természettel, tisztelve azt!

 

Állatkísérletek:

                    

Az állatkísérlet nemcsak kegyetlen, de rossz, alkalmatlan módszer a kémiai anyagok egészségkárosító hatásának megállapítására. Erre a következtetésre jutott az Európai Unió szakértői szervezete.

Itt megint csak visszatérnék a természetes alapanyagokból készült kozmetikumokra, hisz ezeknél nincs szükség állatkísérletekre!! Ha még nem olvasta, az egészség-szépség címszó alatt bővebben olvashat erről a témáról!

 

Kidobott, kóbor állatok:

 

 

"..egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.."

Remélem, ehhez sem kell sok mindent fűznöm. Mielőtt megvásárolunk egy házi kedvencet, legyen az aranyhal, papagáj, gőte vagy egy kutyus, alaposan gondoljuk át, hogy élete végéig tudjuk e ápolni, gondozni, etetni és játszani vele. És ha esetlen „meguntuk”, legalább annyi felelősségtudat legyen bennünk, hogy megpróbálunk új gazdit keresni neki, és nem dobjuk ki az utcára, vagy húzzuk le a WC-n.

Bunda a sok „előkelőnek”:

 

          

Volt már Önnek csincsillája? Vagy csak tartotta a kezében a puha kis állatot? Számomra hihetetlen, hogy egyesek azért tenyésztik, hogy bundát készítsenek belőle.. Hány darab kisállat kellhet egy bundához? 50? 100? Biztos, hogy nem engedélyezném az effajta kereskedelmet. Legyen az nyúl, róka, vagy bármilyen élőlény. Létezhetünk csincsillabunda nélkül is, én például sokkal jobban érzem magam NÉLKÜLE!!

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.